NVC Presents: PAUL KALKBRENNER – Berlin Calling Tour

NVC Presents

Berlin Calling!
NVC Presents: PAUL KALKBRENNER LIVE
(Bpitch Control) Germany
BERLIN CALLING TOUR BUDAPEST

2009.04.03. Péntek, Merlin

2009 egyik klubtörténeti eseményének lehetnek tanúi azok, akik április 3-án a Merlinbe látogatnak, hiszen nem gyakran fordul elő, hogy egy filmvászonról kilepő zenész szórakoztassa a nagyérdeműt. Az est vendége ugyanis nem más, mint a Berlin Calling című film főszereplője, Paul Kalkbrenner.

A film a berlini underground elektronikus zenei mozgalmat mutatja be egy feltörekvő dj szemszögéből, drogokkal, bulikkal és alkotói válsaggal fűszerezve. A film egyedi atmoszférájú zenéjét szintén Kalkbrenner írta, amely egyébként önálló albumként is megjelent Ellen Allien kiadójánál, a Bpitch Control-nál, tehát garantáltan filmbe illő hangulat fogadja majd a partizókat a magyarországi premier napján megrendezett bulin.

Paul ’94-ben kezdett el berlini klubbokban fellépni, ’96-ban megvásárolta első vasait, tehát régi motorosnak számít a szakmában. Neve a szcénában jártasaknak eddig sem lehetett ismeretlen, hiszen 2000 óta folyamatosan ontja magából a megjelenéseket a BPitch Control-nál, ahol olyan nevekkel is összefuthatunk, mint az Apparat, a Modeselektor,Sascha Funke vagy a Telefon Tel-Aviv.  A Titanic Filmfesztiválon debütáló filmet a Best Hollywood jóvoltából a hazai mozik árpilis 3-tól vetítik összehangolva a Merlines liveact-tel.

LINEUP:

PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany
Naga + Beta (Hairy)
Amb (Chi, Audio Therapy)
Sinko + Subotage (NVC)
Dr. Zoidberg (NVC)

Vetítés + Vizuál: Kiégő Izzók

A Merlinben megvásárolt első 50 jegy tulajdonosa
belépést nyer az április 3-án, az Uránia Filmszinházban
megtartott díszbemutatóra.

Helyszín: MERLIN
Cím / address: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Jegyár:
Első 100 jegy: 2500 Ft !!!
Elővételben: 3000 Ft
Helyszínen: 3500 Ft
Jegyek március 23-ától kaphatók a Merlinben és az Akt Recordsban (Bp, Üllői út 51.)

>> Felkerült egy remek videó a buliról!

info:
http://berlin-calling.de
http://bpitchcontrol.de/

http://minimaltechno.hu
http://titanicfilmfest.hu
http://besthollywood.hu

http://myspace.com/novidracrew
http://myspace.com/paulkalkbrenner
http://myspace.com/berlincallingfilm
http://myspace.com/bpitchcontrol


One Response to “NVC Presents: PAUL KALKBRENNER – Berlin Calling Tour”

  1. A legjobb Popof művek – Subotage szerint | (( NVC.HU )) Írta:

    [...] kapcsolódtak be Popof munkásságába. Remek zene, sokat sejtet az, hogy 2009 áprilisában, a Berlin Calling bulin megállta helyét a Kalkbrenner szett után kezdőszámként, legalábbis a közönség reakciója [...]

Leave a Reply

*